Alpha Premium

számokban

2013

óta foglalkozunk lízinggel

2500+

elégedett ügyfél

22Mrd+

közvetített hitel

1000+

közvetített biztosítás

Amiért az

Alpha Premiumot válaszd!

A kezdetek

Cégünk 2012-ben alakult, majd a következő évben csatlakoztunk Magyarország egyik legnagyobb – bankfüggetlen – pénzügyi szolgáltatásokat közvetítő csoportjához, a Financial Expert Kft.-hez (FINEX).

A sikeres együttműködés már rögtön a csatlakozás évében elkezdődött, mikor az Alpha Premium Kft. jelzálog hitelezésben és a lakástakarék-pénztári megtakarítások értékesítésében is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

2014-ben a hitelezés és a lakástakarék-pénztári megtakarítások értékesítésében cégünk átlépte az 1 Milliárd forintos álomhatárt. (Akkor még nem tudtuk, hogy ez még csak a kezdet!)

Lendületben az APPK

2018-ig folyamatosan növeltük a teljesítményünket, mikor a 2017-es évi teljesítményünkért megkaptuk az OTP Arany fokozatú partneri címet, és a FINEX Elit partnerei közé is bekerültünk.

Az előző évek sikereit látván nem gondoltuk, hogy van még feljebb, de az élet (szerencsére) megcáfolt bennünket.

2019-ben a Takarék Lízing Zrt. egyedül a cégünknek adta meg a jogosultságot, hogy a központjukon kívül a lízing konstrukciót értékesíthessük.

A 2019-es teljesítményünknek köszönhetően ami több, mint 4 Milliárd forintnyi lízing- és jelzálog hitelezést jelent, az OTP Bank Smaragd Partnerei lettünk. És amire nagyon büszkék vagyunk az Alpha Premium csoport lett Országosan az Év legtöbb hitelt / lízinget közvetítő csoportja valamint cégünk egyik munkatársa lett az OTP Bank 2019-es évben legtöbb hitelt / lízinget közvetítő tanácsadója.

2020, 2021 és 2022-ben folyamatosan emeltük a szintet és átléptük a bűvös 20 Milliárdos közvetített hitel és lízing állományt, de még mindig nincs vége…

2023-as évre azt tűztük ki célnak, hogy nem csak a hitel és lízing felvételben segítünk Ügyfeleinknek, hanem a meglévő biztosítási szerződések felülvizsgálatában, költségoptimalizálásában is.

Jelen és jövő...

Jelenleg ismét úgy gondoljuk, hogy nincs feljebb, de ki tudja, mit hoz a jövő?

Keress minket bizalommal, hogy együtt döntsük meg a rekordokat, és írjuk át a határokat!




ÉRDEKEL

com
com
com
com
com
com
com
com

rólunk

mondják...

N.Károly

Szavakkal szinte leírni sem lehet, hogy mennyi hálával tartozok az Alpha Premium munkatársának, aki a lakásbiztosítás megkötésénél felhívta a figyelmemet, hogy ne a legolcsóbbat, hanem azt a biztosítást válasszam, amelyik személyre szabottan rám van kitalálva. Természetesen jött egy káresemény, a biztosító fizetett, és így összességében a választott szerződés lett az olcsóbb. Köszönöm!

S.Krisztián

Az Alpha Premium Kft-vel ingatlan vásárlás kapcsán kerültem kapcsolatba. Az ügyvezető azonnal válasszal szolgált az összes feltett kérdésemre. Amint kiderült a vásárlásom jellege átirányított egy felkészült kollégájához, akinek specialitása volt az én ügyem. Az ingatlan adás-vételt a folyamat teljes része alatt végigkísérték, az ügyvezetőt is beleértve. Az általuk végzett munkát professzionálisnak, gyorsnak és hatékonynak mondanám. Nagyon köszönöm, hogy hozzásegítettek a lakóházam megvásárlásához!

C. László

Mindenkinek ajánlom az Alpha Premium Kft-t aki gyors és precíz ügyintézést szeretne. Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak, a lakáslízingemet gördülékenyen intézték és rutinjuknak köszönhetően minden egyes részemről hirtelen felmerült problémát lekezeltek. Nagyon hamar alakult az ügylet, így COVID előtt sikerült lezárni. Egyedül biztosan nem ment volna ilyen jól, még most is tartana. És utána sem felejtettek el. Jó hitel biztosítási ajánlataik is vannak. Még egyszer köszönöm az Alpha Premiumnak és minden egyes együttműködőjének!

M. Enikő és G. György

Egy komolyabb összegű lakáshitelt vettünk fel az Alpha Premium tanácsadójának segítségével. Túl azon, hogy kedves és türelmes volt, a megbeszélt dolgokat, kalkulációkat mindig megkaptuk a megbeszélt időre. Mindezeken felül tényleg nagyon jó kondíciókat kaptunk a segítségével és a hitelbírálat is zökkenőmentes volt. Pozitív tapasztalat után ismerősnek ajánlottuk az Alphát és ott is ugyanilyen rendben ment minden.

...ha kérdéseid vannak...

nekünk van rá válaszunk

Társaságunk 2012-ben alakult és független piaci résztvevőként a legstabilabb pénzintézetek legkorszerűbb konstrukcióit kínáljuk ügyfeleink részére. Hitvallásunk szerint a kölcsönös bizalmon alapuló Ügyfél-Tanácsadó kapcsolat lehet mindkét fél számára kifizetődő, amit csak a hosszú távú együttműködés tud biztosítani. Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk ügyfeleink exkluzív kiszolgálására.

Az Alpha Premium Kft. 2013 óta kapcsolódott össze a pénzügyi Lízinggel, amikor a Honvédelmi Minisztérium kérésére elkezdtünk segíteni a katonáknak a lízing igénylésének folyamatában. Azóta ez sikertörténet lett, hiszen az eltelt időszakban több mint 2.500 katonának segítettünk az ügyintézésben. Az Alpha Premium Kft. munkatársai az ország egész területén az igénybeadástól a beköltözésig segíti a katonákat, szinte az összes katonai alakulatnál.

A hitelek és a lízingek mellett lakásbiztosítás és speciális hitelfedezeti biztosítási konstrukciókat kínálunk az Ügyfeleink részére.

2023.05.30.-n a Takarék Ingatlanlízing felfüggesztette az új lízing kihelyezését,
viszont 2023. június 01.-től az OTP Ingatlanlízing szolgáltatásai ismét elérhetőek.

Továbbra is naprakész kalkulációkat tudunk készíteni, de természetesen a hitelek vonatkozásában is.

Lízing és hitel felvételének folyamata alatt és az utána lévő összes költséget ki tudjuk számítani.

Munkatársaink jól ismerik a Magyar Honvédség rendszerét, mert sokan közülük jelenleg is hivatásos katonák.
Belső információkkal rendelkezünk a Honvédség támogatási rendszeréről.
A jelzáloghiteleknél és a lízingnél is kötelező lakásbiztosítás kalkulálásához és megkötéséhez, valamint a katonák részére speciálisan kialakított hitelfedezeti biztosítás megkötéséhez is rendelkezünk a megfelelő engedélyekkel és tapasztalattal.

a kapcsolatfelvétel során Munkatársaink az alábbi kérdéseket fogják elsősorban tisztázni az Ügyfeleinkkel:

  • jogosultak-e a támogatásra a Honvédségtől
  • milyen ingatlanok jöhetnek szóba lízing esetén, és milyen ingatlanok vannak kizárva a finanszírozásból
  • a jogszabályoknak és a Lízingcégeknek a szabályzói alapján mekkora önerő és jövedelemre van szükség a finanszírozáshoz
  • egyéb kizáró feltételek átbeszélése

Amennyiben megtalálta az ingatlant, akkor személyre szabottan megkapja a kalkulációkat. A Pénzintézet kiválasztása után, az adott igénylési folyamat teljes menedzselése a folyósításig, illetve a beköltözésig.

És mielőtt most azt gondolnád, hogy: ,,persze, majd a hitelem lesz drágább,, el kell, hogy szomorítsunk, nem lesz. Sőt, mivel az Alpha Premium Kft. és a Financial Expert Kft. a pénzintézetek kiemel szintű partnere, ezért olyan kedvezményekben részesülsz, amit az saját ügyintézésed esetében nem érhetsz el!

Amennyiben nem a lízing érdekelné, hanem a kereskedelmi bankoknál elérhető hitelt szeretne igényelni, akkor is keressen minket bizalommal, kollégáink abban is tudnak segíteni.

...váratlan eseményekre...

Biztosítás

A biztosításokat mindig fontosnak tartottuk, hogy Ügyfeleink fel legyenek készülve a váratlan eseményekre.
Azonban 2023-ban szélesítettük szolgáltatási palettánkat és már-már szinte teljeskörű szolgáltatást nyújtunk mind a vagyonbiztosítás (lakás, kgfb, casco), mind a személyi biztosítás (hitelfedezeti-, kockázati-, balesetbiztosítás) vonatkozásában. A biztosítás kötés folyamatát minden biztosítás esetében leegyszerűsítettük. Ha valaki igényt tart ajánlatainkra, küldünk egy adatbekérőt, amit, ha kitöltve visszaküld nekünk, mi díjmentesen kalkulálunk, és összeállítjuk személyre szabott egyedi ajánlatát. Ha valamelyik ajánlatunk elnyeri az ön tetszését, akkor tovább folytatjuk az együttműködést, ha nem, akkor sincsen semmi kötelezettsége.

Lakásbiztosítás: Az egyik legnagyobb érték az életünkben az otthonunk. A lakás vagy családi ház úgy válik az otthonunkká, ha számunkra kedves tárgyakkal töltjük meg, esetleg háziállatokkal vesszük körbe magunkat. Mind az otthonunkat, mind a benne lévő ingóságokat fontos értéken biztosítanunk.

Kgfb biztosítás: Mint a neve is mutatja ez egy kötelező biztosítás annak, akinek van gépjárműve, vagy motorja, viszont egy jó biztosítással ezreket lehet spórolni évente.

Casco: Ez nem kötelező elem, de ha jég, vagy kőfelverődés esetén sérül az autónk, vagy mi okozunk balesetet, esetleg megrongálják, vagy ellopják az autónkat, akkor nagy segítség, ha van.

Általános: A meglévő vagyon sokba kerül, de az élet és az egészség a legnagyobb értékünk. Mikor kell szinte kötelezően elgondolkodni az élet- és a balesetbiztosításon esetleg hitelfedezeti biztosításon?
- Ha vannak olyan személyek (gyermekek, idős szülők) akikről gondoskodnunk kell,
- ha van hitelünk,
- ha mi vagyunk a családfenntartók.

Hitelfedezeti biztosítás: Egy nagyon speciális hitelfedezeti biztosítást dolgoztattunk ki ügyfeleink részére, ami nem csak tragédia, hanem munkahelyelvesztés esetén is térít. Fontos, hogy tehermentes ingatlant és ne hitel örökítsünk tovább.

Kockázati életbiztosítás: Ha nincs hitelünk, vagy akiről gondoskodnunk kell (gyerekek, szülők), akkor elengedhetetlennek tartjuk, hogy felkészültek legyünk a váratlan eseményekre.

Balesetbiztosítás: Egy baleset következtében, ha rövidebb-hosszabb ideig nem tudunk dolgozni a munkahelyünkön, akkor a kiesett jövedelem problémát jelenthet, főleg, hogy ebben az esetben a kiadások is megemelkednek. Ezekre az esetekre is van egy speciális ajánlatunk, ami már havi 1-2 ezer forinttól elérhető.

Bankszámlaköltség optimalizálás
A bankszámlával kapcsolatos költségeket „árnyék-költségeknek” is szokták nevezni, mert nem egyszerre, hanem apránként, banki tarnzakciónként jelennek meg, így sokan nem is foglalkoznak vele, pedig éves szinten elérhetik akár az 50-60 ezer forintot is ezek a költségek. A megfelelő bankszámla kiválasztása bonyolult feladat, de az összehasonlítást elvégezzük ügyfeleink helyett, így nekik már csak a végeredményt kell élvezniük.

Az űrlap kitöltését követően munkatársunk a megadott elérhetőségeken felkeresi Önt, a további egyeztetés céljából

Lízing/hitel/biztosítás igénylés, érdeklődés

ha kapcsolatba lépnél

velünk

Alpha Premium Pénzügyi Közvetítő és Tanácsadó Kft.
Fővárosi Törvényszék Cégbírósága:
Cégjegyzékszám: 01-09-989506
MNB engedélyszám: H-EN-II-1193/2012

  • 1042 Budapest, Árpád út 102-104 1.em. 5.a.
  • +36/70-4675076
  • info@appk.hu